Érdekli-e a divatkereskedelmet a fenntarthatóság?

Az élelmiszerkereskedelem ma már elképzelhetetlen bioélelmiszerek árusítása nélkül, de a ruházati kereskedelemben 
tíz évbe is beletelik, mire a fenntartható módon előállított termékek hasonló arányt érnek el a forgalomban, legalábbis a 
Textilwirtschaft  német szaklap „Fair Fashion 2016” című kutatása során megkérdezett 289 német divatáru-kereskedő 
cég 62%-a szerint. A válaszadóknak  59%-a tervezi több fenntartható módon előállított márka forgalmazását a jövőben, 
de csak kevesebb mint a felük (40%) vélte úgy, hogy az öko címke megléte előnyt jelent egy termék értékesítésénél.
 
A vélemények erősen megoszlottak a kérdéskör jelentőségét illetően.  Sok kereskedő szerint: „Eddig vásárlóink nem 
különösebben érdeklődnek a téma iránt.” Egy észak-német, több boltot üzemeltető lánc képviselője szerint ez a kérdés 
jelenleg egyáltalán nem fontos.  A vertikális nagy láncokkal folytatott árharcban egyre kevésbé tudnak talpon maradni, 
ezért „kit fog öt év múlva még érdekelni, hogy a divat fenntartható-e”? Egy másik megkérdezett szerint viszont „sok
kereskedő most is ugyanúgy elaludt, mint annak idején az e-kereskedelem megjelenésekor és az a kevés cég nyeri
majd meg a versenyt, amely az elsők között kezdett foglalkozni a fenntarthatósággal”. A fenntarthatóság igen tág és
nehezen definiálható fogalom. A gazdaság és a társadalom olyan működését jelenti, amikor a gazdaság növekedése,
az életkörülmények, a szociális jólét bővülése a természeti környezet megőrzésével párhuzamosan valósul meg, amikor
a társadalom tagjai tevékenységüket a jövendő generációk megfelelő életminőségének fontosságát szem előtt tartva végzik.
 
Egyetlen példa a textilipar területéről: A hagyományos pamuttermesztés hatalmas vízigénnyel és nagy mennyiségű 
növényvédőszer és műtrágya felhasználásával jár, ilyen módon erősen környezetszennyező. A Természetvédelmi 
Világalap (WWF) egy aktuális tanulmánya szerint jelenleg a világ pamuttermelésének mindössze 13%-a származik 
fenntartható termelésből, s ennek is csak egyötöde kerül végül nagy cégeknél feldolgozásra, jóllehet korábban a Világalap
és más szakmai szervezetek is 2020-ra vagy 2030-ra már célul tűzték ki a világ teljes pamuttermelésének fenntarthatóvá
alakítását, ami a jelen arányok ismeretében nem tűnik megvalósíthatónak. A fenntarthatóság jegyében időről időre megjelennek
olyan új termékek is, amelyek túlnyomó részben vagy egészében régi termékek újrafeldolgozásával nyert alapanyagból készülnek.
Ilyen például az Adidasnak az óceánok műanyaghulladékából készülő sportcipője vagy a holland Mud-Jeans használt farmerek
szálasanyagának teljeskörű újra-feldolgozásából készített kollekciója, s a példák bőségesen sorolhatók. Kérdés azonban, hogy
ezek a termékek milyen arányt képeznek a cégek kollekcióiban és új gondolkodásmód ténylegesen mekkora teret nyer a ruházati
és a cipőiparban.
 
A TexwilWirtschaft 2016 júniusában Frankfurtban megrendezett „Fair Fashion” találkozóján foglalkoztak e kényes és sokrétű
kérdéskörre vonatkozó stratégiákkal. Már a fenntarthatóság fogalmának összetettségét mutatta az is, hogy Ulrike Wollenschläger
a német szaklap business rovatának vezetője vitaindítójában 100 prezentációs oldalon mutatta be, mely  vállalati területeket
érint, amikor a tulajdonosok fenntarthatósági célokat tűznek a szervezet elé. Egy ilyen döntés hatással van a termékekre,
a termelési folyamatokra, a beszállítókra, a munkatársak tevékenységére és a foglalkoztatás feltételeire is. A változások rendkívül
széleskörűek lehetnek, a környezeti szabványoktól kezdve a természetes szőrmékről való lemondáson, az energiahatékonyságon
és a logisztikai tevékenység szénmonoxid kibocsátásának csökkentésén át a dolgozók egészségének kérdésköréig, karitatív
szervezetek támogatásáig és akár saját színház vagy múzeum működtetéséig sok minden ide sorolható.
 
A fenntarthatóság iránt elkötelezett cégek szerint szó sincs egyszerű PR-akcióról, az egész vállalatot átható filozófia költségeit
„a jövőbe való beruházásként” tekintik. Az újfajta gondolkodásmód bevezetése viszont korántsem egyszerű. Például Nanda
Bergstein, a Tchibo értékesítési és fenntarthatósági vezetője szerint „újra meg újra belső ellenállásba ütközünk”, de ennek
ellenére biztosak benne, hogy „a hagyományos üzleti modellek a jövőben nem működnek”. Élénk vita tárgyát képezte, hogy
képesek lehetnek-e a vállalatok az összes beszállítójuk ellenőrzésére. Nicole Pälicke, a People Wear Organic GmbH. vezetője 
szerint „természetesen, csak akarni kell” és ezt a sok száz beszállítóval rendelkező nagy láncoknak is meg kell tudniuk oldani.
Christian Dietrich, az Otto-csoporthoz tartozó Systain Consulting igazgatója szerint viszont „nagyon nehezen” biztosítható,
hogy egy cég minden szükséges információ birtokában legyen az összes beszállítójáról és azok beszállítóiról is. A Tchibo
képviselője szerint cégük folyamatos erőfeszítéseket tesz a termelési háttér ellenőrzése érdekében, és nem csak a textiliparban. 
A beszállítók átláthatóságának biztosítása érdekében 2011 óta számukat 3000-ről 800-ra csökkentették, s mindegyiküknél évi
legalább egyszeri átfogó helyszíni auditot hajtanak végre. Valamennyi résztvevő egyetértett abban, hogy törekvéseik sikeréhez
az is fontos, hogy a termék mellett annak árszintje is megfeleljen a fogyasztóknak, akiknek jelentős részét a cégek fenntarthatóságra
irányuló törekvései önmagában még egyáltalán nem lelkesítik. 

2017.01.21.

Vissza